A Buddhizmus-Kutatás Központja, Budapest

Budapest 1088 Múzeum krt. 4/F
Tel./Fax: 411-6550/2241
e-mail: bcbs@btk.elte.hu

   

A Khyentse Alapítvány

“A Buddha bölcsességét mindenkinek”


Ezt az elvet vallja a ELTE Buddhizmus-kutatás Központjának egyik legfontosabb támogatója, a Khyentse Foundation. Az amerikai non-profit szervezetet 2001-ben hozta létre Dzongsar Khyentse Rinpoche azzal a törekvéssel, hogy a különböző buddhista hagyományok, illetve ezekre tudományos kutatása számára anyagi alapot teremtsen. Megalakulása óta az alapítvány magánszemélyek és intézmények támogatásán keresztül több mint 30 országba jutott el világszerte. Tevékenységi köre igen széles körű, magába foglal, többek között, buddhista szövegek megőrzésére, archiválására, és fordítására irányuló projekteket, tradícionális ázsiai kolostor-egyetemek támogatását, rászoruló gyermekek oktatását, buddhista vezetők és tanítók képzését, egy egész világra kiterjedő ösztöndíj programot, tudományos díjakat, valamint buddhista tanulmányok és kutatóközpontok kialakítását, fejlesztését olyan jelentősebb amerikai és európai egyetemeken, mint a Berkeley vagy az Unverstität Hamburg, és 2013-óta az ELTE BTK Buddhizmus-kutatás Központja.

Jelenleg (2016 és 2021 között) az alapítvány második támogatási ciklusa van folyamatban, amely mind a hosszát, mind a támogatott területek számát illetően lényegesen nagyobb, mint az előző. E kiemelkedő nagyságú anyagi segítségnek köszönhető, hogy a Buddhizmus-kutatás Központban:

- létesült egy tibetisztikai kutatói (Khyentse Fellow) állás;
- Khyentse Lecture Series névvel előadássorozat indult, amelynek keretében minden szemeszterben két magyar és egy külföldi kutató tart tibeti, illetve buddhista témájú előadást;
- évente egy magyar nyelvű, kétévenként pedig egy nemzetközi tibetológiai-buddhológiai konferencia kerül megrendezésre. (A tervek között szerepel az 1970-80-as években oly nagy népszerűségnek örvendő, és az első jelentősebb nemzetközi tibetisztikai konferenciák közé tartozó Alexander Csoma de Kőrös Symposium újjászervezése);
- a könyvtár állománya folyamatosan gyarapodik.